Életmódtábor az Ágnes tanyán 2.

 

A tavalyi sikertől hajtva idén másodjára, július első hétvégéjén került megrendezésre Életmódtáborunk.

Az egyedi kezdeményezés célja, hogy a résztvevők 3 nap alatt megtapasztalják a mozgás örömét, a test és lélek egészséges egyensúlyát, valamint élvezzék az egészséges, különleges és FINOM ételeket. Mindezt tehetik csöndes, nyugodt, családias környezetben.

A “száraz” tények

  • 3 nap
  • 5 edzés
  • 4 edző
  • 2 szakértői előadás
  • 12 étkezés
  • 4 féle mozgásforma
  • 1 masszázs

A helyről

Az Ágnes tanya nem jacuzzis, extra “chic” hely. Klasszikus, vályog parasztház kemencével, zárt kerttel a maga bájával és hangulatával. Akik már korábban is jártak itt, azt mondják: “a hely fog“. Mi evvel csak egyetérteni tudunk:-)

Idén a dupla függőágy volt a fő “sláger”, ahova a résztvevők elvonultak kis pihenésre, olvasásra, lazulásra két program között. Nem nagy történet, és mégis…imádták!

A programokról

Különleges odafigyeléssel és szakértelemmel összeállított programok – by SelfCare Centrum -, melyek megmozgatnak, kilazítanak, felkeltik az érdeklődést, elgondolkodtatnak, válaszokat adnak. Mindezeket lelkes szakértők segítségével élvezhették a résztvevők, és olyan előadó is volt, aki végül maradt is a programok további részén….vagy már most bejelentkezett jövőre táborlakónak!

Idén a klasszikusnak mondható aerob edzésformákon kívül jóga- és újdonságként: tai chi edzés is volt.

A résztvevők választhattak masszázskínálatunkból is – fej, hát-, talp-, esetleg gyógy- vagy relaxáló?!

Az ételekről

Ha most arra gondoltok, egy életmódtáborban csakis natúr csirkemellet lehet enni salátával, óriásit tévedtek! Az Ágnes tanya “főszakácsa” idén ismét kreativitásáról és a főzés iránt érzett szenvedélyéről tett tanúbizonyságot. Változatos, különleges, de mégis – otthon is bármikor -könnyen elkészíthető ételeket kínált a vendégeknek. S ha jók az információim…a vendégek zöme már ki is próbálta őket otthon is:-) Tudták ezt megtenni többek között azért, mert a szervező – Német Ildi – meglepte őket egy a táborban fogyasztott ételek receptjeit tartalmazó szakácskönyvvel a harmadik nap végén.

A hangulatról

Talán a legfontosabb! Az életmódtábor az Ágnes tanyán családias hangulatot ígér. Ami nem csak látszólag az, hanem ténylegesen. A résztvevők létszáma korlátozott, evvel is segítve a bensőséges hangulat kialakulását.

A vendég boldogsága az első, a szervezők igyekeznek minden igényüket maximálisan kielégíteni.

Az éjszakába nyúló beszélgetések, a hatalmas ping-pong- és tollaslabda csaták, a közös grillezés és az asztalon táncolás meghozza eredményét. A harmadik nap végére (igazából már jóval korábban) a baráti ölelés, a telefonszámcsere és az elhatározás, miszerint “jövőre veletek ugyan itt!” nem marad el.

Ehhez már csak extra meglepetés, hogy az ajándék sem maradt el!

A 2017-es életmódtábor résztvevői nem csak rengeteg élménnyel, új ismeretekkel és -ismerősökkel gyarapodva, de kézzel fogható, tárgyi emlékkel birtokukban hagyták el az Ágnes tanyát.

Ha úgy érzed, jövőre Te is szívesen résztvennél, jegyezd fel a naptárodba:

Életmódtábor 2018, Ágnes tanya – június 29-30-1