1. Általános rendelkezések 1.1. Az Általános Szállodai Szerződéses Feltételek (továbbiakban ÁSZF) azt a szerződéses tartalmat foglalják össze, melyek alapján az IZSÁY Kft – Ágnes tanya – (2750 Nagykőrös, Tázerdő dűlő 75.), (továbbiakban Szolgáltató) általánosságban utazási szerződést köt Vendégeivel.

1.2. Egyedi feltételek nem képezik a részét jelen ÁSZF-nek, de nem zárják ki külön, speciális megállapodások kötését utazásközvetítőkkel, szervezőkkel, esetenként más-más, az adott üzletnek megfelelő feltételekkel.

2. Szerződő felek

2.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (továbbiakban: Felek).

2.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő közötti megállapodás szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.

3. A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei

3.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld.

3.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül.

3.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű.

3.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól.

3.5. Ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja az Ágnes tanyát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett tanyát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.

3.6. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Vendég által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését.

3.7. A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a tanya elfoglalása előtt igazolják. Az Ágnes tanyán bejelentés nélkül senki sem lakhat.

3.8. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Felek által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.

4. Az elszállásolás kezdete és vége /check-in; check-out/

4.1. A Vendégnek joga van az Ágnes tanyát a megállapodás szerinti napon, a Vendég és Szolgáltató között létrejött szóbeli/írásbeli megállapodás szerint meghatározott időpontban elfoglalni.

4.2. A Szolgáltatónak abban az esetben, ha a Vendég nem jelenik meg a megállapodás szerinti nap 18:00 óráig, és későbbi érkezését nem jelezte Szolgáltató felé bizonyítható módon, joga van arra, hogy visszalépjen a szerződéstől kivéve, ha későbbi érkezési időpont került kikötésre.

4.3. Amennyiben a Vendég előleget fizetett, a tanya legkésőbb a következő nap 12.00 óráig lefoglalva marad.

4.4. A Vendégnek a tanyát az elutazási nap 10:00 óráig el kell hagynia, kivétel ha későbbi időpontban Szolgáltató és Vendég korábban megállapodott bizonyítható módon.

4.5. Az Ágnes tanya foglaltságának függvényében biztosíthatja a korai érkezés, illetve a késői elutazás lehetőségét ha erről megállapodás történt Szolgáltató és Vendég között bizonyítható módon.

5. Az elszállásolás meghosszabbítása

5.1. A tartózkodás Vendég általi meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges.

5.2. Amennyiben a Vendég a tanyát a távozás napjaként feltüntetett napon 10:30 óráig nem üríti ki és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen nem járult hozzá, úgy a Szolgáltató jogosult a szobaárat egy további napra is kiszámlázni és ezzel egyidejűleg a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége is megszűnik.

6. Árak

6.1. AZ Ágnes tanya mindenkori listaárai az Ágnes tanya holnapján (www.tapiotanya.hu) találhatóak meg. Egyéb szolgáltatások árlistáiról is tudakozódhat.

6.2. A Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül (például: csomagárak vagy egyéb kedvezmények okán) megváltoztathatja. Amennyiben a Vendég szállást foglalt és azt a Szolgáltató írásban visszaigazolta, úgy ezen a szállásáron a Szolgáltató már nem változtathat.

6.3. A Vendég a szolgáltatások áráról mindig tájékoztatást kaphat a szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt a tulajdonostól.

6.4. Az árak közlésekor a Szolgáltató megjelöli az árak adótartalmának (ÁFA, IFA) ajánlattételkor érvényes, törvény által szabályozott mértékét. A közzétett árak tartalmazzák a törvényben meghatározott ÁFA-t – Szolgáltató alanyi ÁFA mentes -. Idegenforgalmi adó Tápiógyörgye községben nem kerül kiszabásra.

Szolgáltató A Szolgáltató a hatályos adó- törvény (ÁFA, IFA) módosulása miatti többletterheket, előzetes értesítés mellett, áthárítja a Szerződő félre.

7. Ajánlatok, kedvezmények

7.1. Az aktuális ajánlatok, kedvezmények az Ágnes tanya weboldalán kerülnek meghirdetésre. A meghirdetett kedvezmények mindig egyéni fogalalásra vonatkoznak.

7.2. A meghirdetett kedvezmények nem vonhatók össze semmilyen más kedvezménnyel.

7.3. A Szolgáltató speciális kondíciókhoz kötött termékeinek foglalása, csoportos foglalás vagy rendezvények esetén, egyedi szerződésben rögzített feltételeket állapít meg.

8. Gyermekkedvezmények

8.1. Gyermekek részére az alábbi kedvezményeket biztosítjuk: – 0 – 3 éves korig 100% – 3 – 16 éves korig 50%

8.2. Extra igényt a szolgáltatóval előzetesen, a foglalással egy időben egyeztetni szükséges.

9. Lemondási feltételek

9.1. Amennyiben a Szolgáltató ajánlatában más feltételt nem határozott meg, a lemondási és módosítási feltételek a következők: A Megrendelő mindennemű rendelés lemondását köteles azonnal a Szolgáltató tudomására hozni, és azt írásban is megerősíteni. Amennyiben a Megrendelő a foglalást a határidő után lemondja, vállalja a következőkben megállapított kötbér kifizetését:

– A foglalás érkezés előtt 14 nappal kötbérmentesen lemondható

– Érkezés előtt 13. és 4. nap közötti lemondás: a kiajánlott foglalás végösszegének 25%- át,

– Érkezés előtt 3 és 2. nap közötti lemondás: a kiajánlott foglalás végösszegének 50%- át

– Érkezés előtt 24 órán belüli lemondás esetén a kiajánlott foglalás végösszegének 100%-át szükséges megfizetni kötbérként.

Amennyiben a Szerződő fél gazdálkodó szervezet (ideértve a gazdasági társaságokat, társadalmi szervezeteket, egyházakat, önkormányzatokat, önkormányzati intézményeket, állami szervezeteket és azok intézményeit, stb.), az elállás esetén esedékes kötbért akkor is a Szerződő fél/Megrendelő köteles a Szolgáltatónak megfizetni, ha a szállásdíjat egyébként a megrendelő nevében eljáró Vendég viseli közvetlenül.

9.2. Ha a Szerződő fél a szállás szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel biztosította, és az érkezési napon nem érkezik meg (írásos lemondás nem érkezik), a Szolgáltató a Szerződésben meghatározott mértékű megfizetett előleg teljes összegét kötbérként érvényesíti. Ebben az esetben a szállást a Szerződő fél részére az érkezési napot követő nap déli 12:00 óráig fenntartja, majd ezt követően a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége megszűnik.

9.3. Ha a Szerződő fél a szállás szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel, hitelkártya garanciával, vagy más, Szerződésben foglalt módon nem biztosította, a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége az érkezési napon helyi idő szerint 18:00 órát követően megszűnik.

10. Fizetés módja, garancia

10.1. A megrendelt szolgáltatások ellenértéke fizethető a helyszínen készpénzzel (Forintban vagy Euroban), illetve átutalással.

10.2. Átutalás esetén – amennyiben a Szolgáltatóval kötött megállapodás másként nem rendelkezik – a megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Vendég köteles az érkezés megjelölt napja előtt a szálloda bankszámlájára átutalni oly módon, hogy az adott összeget az érkezés napjáig az Izsáy Kft. bankszámláján jóváírják vagy az átutalást a Vendég a számlavezető pénzintézete által kiadott, az átutalás megtörténtét igazoló visszavonhatatlan nyilatkozattal igazolja.

10.3. Az egyéni szobafoglalás garantálása előlegfizetéssel lehetséges.

11. A szerződés teljesítésének elutasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése

11.1. A Szolgáltató jogosult a szállásszolgáltatásra szóló Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:

– a Vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésre bocsátott létesítményt;

– a Vendég a megrendeléskor a távozás napjaként feltüntetett napon 10:30 óráig a tanyát nem üríti ki és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen nem járult hozzá;

– a Vendég a szálláshely biztonságával, rendjével, annak alkalmazottaival kifogásolhatóan, durván viselkedik, drogok befolyása alatt áll, fenyegető, sértő, vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít;

– a Vendég fertőző betegségben szenved;

– a Szerződő fél nem teljesíti a Szerződésben meghatározott előlegfizetési kötelezettségét a meghatározott időpontig;

11.2. Amennyiben a felek közötti Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik

12. A Vendég jogai

12.1. A szállás szolgáltatási szerződés megkötésével a Vendég jogosultságot szerez a bérelt helyiségek szokásos használatára, valamint az elszállásolási üzem szokás szerint és különösebb feltételek nélkül Vendégek használatára bocsátott létesítményeinek szokásos használatára, valamint a szokásos kiszolgálásra a kiírásnak megfelelő nyitvatartási időben.

12.2. A Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A Szolgáltató ezen időszakban hozzá írásban igazoltan eljuttatott (vagy általa jegyzőkönyvbe felvett) panasz kezelésére vállal kötelezettséget. Szolgáltató az esetleges reklamációkat egyedileg kezeli. Panaszt a Vendég írásban az alábbi címen és elérhetőségeken tehet: Izsák Luca 2750 Nagykőrös, Tázerdő dűlő 75. Tel: 00 36 30 444 7478 E-mail: izsak.luca@gmail.com

13. A Vendég kötelességei

13.1. A megállapodás szerinti díj megfizetése: a visszaigazolásban rögzített határidőig, vagy a szállás-szolgáltatási szerződés befejeződésekor esedékes.

13.2. A Vendégek által szálláshelyre behozott olyan elektromos készülékek üzembe helyezése előtt, melyek nem tartoznak a megszokott utazási szükségletek közé, ki kell kérni a Szolgáltató hozzájárulását.

13.3. A szállóvendégek gépjárművei térítésmentesen parkolhatnak a fedetlen és nem őrzött , az Ágnes tanya körüli részen. Az elhelyezett gépjárművekben és az azokban elhelyezett tárgyakban keletkező bármiféle kárért (ideértve például, de nem kizárólag: a gépkocsi feltörést és a gépkocsiban lévő bármely tárgy eltulajdonítását; a gépjármű ellopását; természeti jelenség okozta károk) a Szolgáltató a felelősségét kizárja. A szálloda az Ágnes tanyán hagyott értéktárgyakért felelősséget nem vállal.

13.4. A szemetet a létesítmény területén, illetve a szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kérjük kidobni.

13.5. A létesítmény területén lévő eszközöket, berendezéseket szállóvendég kizárólag saját felelősségére, használhatja.

13.6. Az Ágnes tanya nemdohányzó létesítmény. Ennek értelmében a tanya zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat, konyhákat, padlásteret, játszóházat is) tilos a dohányzás. A vendégek, illetve az Ágnes tanya területén tartózkodó bármely személy köteles a jogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére. Amennyiben bármely vendég vagy az Ágnes tanya területén tartózkodó egyéb személy jogsértő magatartása miatt az Ágnes tanya üzemeltetőjét az illetékes hatóság a hivatkozott jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy az üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy az adott jogsértő magatartást tanúsító személyre a bírság összegét áthárítsa, illetve annak megfizetését tőle követelje.

13.7. Tűz esetén a Szolgáltatót / Izsák Luca 06 30 444 7478 kérjük haladéktalanul értesíteni.

13.8. A szobákat és a tanya közös használatú eszközeit, berendezési tárgyait közösen használó Vendégek a rendeltetésellenes használat során bekövetkezett károkozásért egyetemlegesen felelnek.

13.9. A szállóvendég által hozott tűzijátékhoz és egyéb engedélyköteles tevékenységhez az Ágnes tanya írásos hozzájárulása, továbbá a szállóvendégek általi hatósági engedélyek beszerzése szükséges.

13.10. A Vendég gondoskodik arról, hogy a felelőssége alá tartozó 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szolgáltató létesítményében.

13.11. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Szolgáltató felé – Izsák Luca 06 30 444 7478, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges.

14. Állatok behozatala

14.1. Az Ágnes tanya területére állatokat (kutya, macska) az árlistában meghatározott díjtétel ellenében lehet behozni.

15. A Szolgáltató jogai

15.1. Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Vendégnek azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket az Ágnes tanyára magával vitt.

16. A Szolgáltató kötelessége

16.1. A szerződés alapján megrendelt szállás és egyéb szolgáltatások az érvényes előírások, szolgáltatás standardok szerinti teljesítése.

16.2. A Vendég írásos panaszának kivizsgálása és a probléma kezeléséhez szükséges lépések megtétele, azok írásban történő rögzítése.

17. A Vendég betegsége, halála

17.1. Amennyiben a szállás-szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt a Vendég megbetegszik, és maga nem képes saját érdekében eljárni, a Szolgáltató orvosi segítséget ajánl fel.

17.2. A Vendég betegsége/halála esetén a Szolgáltató költségkompenzációra tart igényt a beteg/elhunyt hozzátartozója, örököse, illetőleg a számlafizetője részéről; az esetleges orvosi és eljárási költségek, az elhalálozást megelőzően igénybevett szolgáltatások ellenértékének, és a betegség/haláleset kapcsán a felszerelésekben, berendezési tárgyakban keletkezett esetleges károk tekintetében.

18. Az adatkezelés biztonsága

18.1. A honlapunkon lévő hírlevélre való feliratkozáshoz a név és e-mail cím megadása kötelező. A Hírlevélre történő feliratkozással a Felhasználó hozzájárul megadott adatai kezeléséhez. A Szolgáltató az adatokat mindaddig kezeli, ameddig azok törlését az érintett nem kéri. További részletek: Adatvédelmi Nyilatkozat

19. A Szolgáltató kártérítési felelőssége

19.1. A Szolgáltató nem vállal felelősséget azért a kárért, amelyet a megszálló Vendég dolgainak elveszése, megsérülése vagy megsemmisülése folytán szenved el.

19.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre sem, amelyek a Szolgáltató és Vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a Vendég maga okozta.

19.3. A Szolgáltató kijelölhet olyan helyeket az Ágnes tanya területén, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges Vendéget ért kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.

19.4. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette, vagy a kár olyan okból következett be, amelyért az általános szabályok szerint felelősséggel tartozik. Ebben az esetben a bizonyítás a Vendéget terheli.

19.5. Nem felel továbbá a Szolgáltató a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért.

20. Titoktartás

20.1. A Szolgáltató a Szerződésben foglalt kötelezettsége teljesítése során köteles a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szabályainak megfelelően eljárni.

21. Vis major

21.1. Azon ok, vagy körülmény (például; háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, áramhiány, sztrájk bekövetkezése), amely felett a fél nem bír ellenőrzéssel (vis major), bármely felet felmentik a Szerződésből eredő kötelességeik teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körülmény fennáll.

22. A teljesítés helye és a felek jogviszonyában alkalmazandó jog, eljáró bíróság

22.1. A teljesítés helye az a hely, ahol az Ágnes tanya található.

22.2. Valamennyi az elszállásolási szerződésből eredő vitával kapcsolatban, a Szolgáltató vonatkozásában, érdemben és helyileg illetékes bíróság kerül kijelölésre.

22.3. A Szolgáltató és a Vendég közötti jogviszonyra a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

23. A honlapunk látogatóinak adatai

23.1. A Szolgáltató az általa üzemeltetett weboldal látogatásakor sem a felhasználó IP címét, sem más személyes adatot nem rögzít. A weblap látogatása során szabadon és név nélkül biztosított a keresés. A Szolgáltató a név nélküli internetes látogatást kizárólag statisztikai célokra használja fel, internetes megjelenése optimalizálására, a rendszer biztonságának növelésére, a rögzített adatok nem tartalmaznak semminemű személyes adatot.

23.2. A Szolgáltató a Felhasználókra vonatkozó valamennyi adatot és tényt bizalmasan kezel, azokat kizárólag saját kutatás, statisztika készítéséhez használja fel.

23.3. A Szolgáltató nem vállalja a felelősséget a már törölt, de az internetes keresőprogramok közreműködésével mégis archiválásra került, korábbi oldalaiért. Ezek eltávolításáról a keresőoldal működtetőjének kell gondoskodni.

24. Hírlevelünk

24.1. A Szolgáltató az általa üzemeltett honlap hírleveleire feliratkozó személyeknek havonta akár több alkalommal is híreket, információkat és ajánlatokat tartalmazó online Hírleveleket és elektronikus direkt marketing üzeneteket (a továbbiakban: Hírlevél) kézbesít.

Jelen szerződés érvényes visszavonásig.

Kelt: Nagykőrös, 2019. Február 19.