Életmódtábor immáron harmadik alkalommal az Ágnes tanyán!

 

Ha fontos az egészséged, kicsit szeretnél kizökkenni a “való világból”, nyugalomra-feltöltődésre vágysz, netán új ismeretségeket kötnél családias környezetben, gyere és csatlakozz hozzánk idén!

Többször írtam már az Életmódtáborunkról, melyet két éve kezdtünk el szervezni első ízben. Az egészséges életmód témakörére alapozván, egy igazán hangulatos, nem szokványos programot sikerült létrehozni, most már visszatérő résztvevőkkel.

A tábor két és fél napos időtartama alatt számtalan mozgásformát lehet kipróbálni – és megszeretni -, akár szervezett keretek között (pl. step aerobic, jóga), akár spontán jelleggel – tollasozás, ping-pong. Minden évben kipróbálunk valami újat, a már rég beváltak mellett is. Tavaly a tai chi nyűgözött le bennünket, idén a nippon zengo-t várjuk izgatottan!

Az egészséges ételek sem maradhatnak el. Kihasználva a hagyományos környezetet, kemencében és bográcsban készül, na nem a roston csirke és kevert saláta, hanem olyan zamatos és nem feltétlenül szokványos ételek mint pl. a marengói csirke, vagy éppen a gesztenye galuska. A főszakács evés közben még érdekes, vagy éppen vicces történetekkel is szolgál eközben az ételek eredetéről.

A mozgás mellett pihenésre is van mód és lehetőség; egy kis elvonulásra, sétára, függőágyban olvasásra, masszázsra vagy éppen éjszaka a fűben fekve csillagnézésre.

Megismerkedhettek a fülakupunktúrával, és akár ki is próbálhatjátok azt!

Előadóink interaktív módon beszélnek az egészség különböző attribútumairól. Idén a hitekről és tévhitekről az egészséges ételek kapcsán. 

A tábor lakói észrevétlenül válnak ismeretlenből baráttá; összehozza őket a közös érdeklődés, a nagy, tábortűz melletti beszélgetések, az esti tánc.

Olvass korábbi táborainkról itt és itt, vagy az idei készülődésről itt!

Várjuk kérdéseiteket, érdeklődéseteket szeretettel facebook oldalunkon is: www.facebook.com/tapiotanya/ vagy www.facebook.com/SelfCareCentrum/