Életmódtábor az Ágnes tanyán 2017

Életmódtábor az Ágnes Tanyán 2017

Újra életmódtábor az Ágnes tanyán

 

A tavalyi évben először rendeztünk meg az Életmódtábort az Ágnes tanyán.  A 3 nap folyamatos programokkal,  családias légkörben telt.

Az Életmódtábor céljául tűzte ki, hogy a résztvevők kiszakadjanak a hajtós hétköznapokból és 2,5 napon keresztül kizárólag magukra, saját egészségükre, s az őket körülvevő természetre tudjanak koncentrálni. Ebben segítségükre volt életmód coach, táplálkozási szakértő, masszőr, valamint többfajta mozgástípust bemutató oktató.

A napi program részeként volt jóga óra, aerobic és táncoktatás is.  Több bensőséges hangulatú beszélgetésre is sor került a test- és lélek harmóniájának megteremtése jegyében.

A házigazda ínycsiklandó, helyben készült, egészséges finomságokat készített, hogy az energiája senkit se hagyjon el! Egy tavaly ott elkészített étel receptjét itt olvashatod!

Az esték elmaradhatatlan részeként pedig ping-pong csaták, tábortüzes sütögetés, csillagnézés színesítette a programot, melyek az odaérkező egyénekből igazi baráti társaságot kovácsolt.

Az idei program ízelítőjét a mellékelt plakáton találod. Ízlelgesd, fontolgasd, de a jelentkezést ne halogasd sokáig! 

Az elkövetkező napokban/hetekben még több részletet tudhatsz meg a táborról, a tavalyi hangulatról.

De a legnagyobb dicséret, hogy a tavalyi résztvevők közül többeket is az idei vendégeinkként is köszönhetünk!

Köszönjük, hogy ismét velünk lesztek – szeretünk benneteket és  nagyon várjuk már az idei tábort!

 

Finom ételek az Életmódtáborból

Bár az Életmódtábornak már majd’ 1 hónapja vége…., azóta többen és többször készítették el az alábbi recept szerinti ételt, melyet az Ágnes tanyán egyenesen a nyári konyhából tálaltunk:-)

Ha neked is lenne kedved hozzá, íme a recept:

Hozzávalók: 1kg csirkecomb, 2dl paradicsommártás, tojás, barna kenyérszeletek, 2dl fehérbor, pár fej gomba, fokhagyma, olívaolaj, só és bors ízlés szerint.

Elkészítés: A csirkecombokat olajon hirtelen megsütjük, időnként megsózzuk, borsozzuk, forgatjuk. Mikor szép barna kérget kapott, kiszedjük az olajból és melegen tartjuk. A paradicsommártás 2/3-t és az összenyomott fokhagymákat a maradék olajon összefőzzük kb. 10 perc alatt. Hozzáadjuk a bort, majd visszatesszük a serpenyőbe a csirkecombokat és beletesszük a gombát. Puhára főzzük, friss pirítós kenyérre rakott tükörtojás mellett tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá:-)!

Marengói Csirkecomb az Életmódtábor ajánlásával!

Marengói Csirkecomb az Életmódtábor ajánlásával!

Életmódtábor az Ágnes tanyán – Bemutatkoznak az előadók 5.

Bemutatkozik Mohácsi Mónika, táncoktató

Mohácsi Móni gyógypedagógus és tánctanár

“…fejezd ki tánccal mindazt az energiát, ami felszabadult benned. Az egész tested tele lesz energiával, hagyd, hogy ez az energia a táncon keresztül fejeződjön ki. Igen fontos a tánc …” (Osho)

A TÁNChoz való szeretetem gyermekkoromban kezdődött. Már akkor elhatároztam, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni, őket tanítani. Gyógypedagógusként és táncoktatóként munkámban e két területet vonom össze: a tánc segítségével fejlesztem a gyermekeket és felnőtteket. A ritmusos-táncos mozgás fejlesztő hatással van a részképességekre és ezáltal a tanulási nehézségek is csökkenthetőek.

Jelenleg a Dalmady Győző Óvoda Általános Iskola és EGYMI-ben (Nagykőrös) vagyok igazgatóhelyettes és emellett óvodás korú gyermekeknek tanítok táncot, esztétikus testképzést.
A gyermekek fejlesztése mellett felnőttek oktatása is örömet okoz, mellyel szintén évek óta foglalkozom.
Boldoggá tesz az, hogy a tánc által másoknak örömet tudok szerezni.

A 2016-os nyàri táborban olyan programmal várlak titeket, amely kimozdít a megszokott mozgásformákból és megmutatja az önfeledt tánc örömét.

Várok mindenkit szeretettel Tápiógyörgyére az Életmód táborba!

Életmódtábor az Ágnes tanyán – Bemutatkoznak az Előadók 4.

Ma a jógaoktató, Tóth Gergő mutatkozik be. Fogadjátok szeretettel!

Tóth Gergő - az Életmódtábor Jógaoktatója

2012- ben kerültem kapcsolatba először a jógával. Előtte màr foglalkoztam meditàcióval és relaxációs gyakorlatokkal, amiket elsősorban sajàt magam miatt kezdtem el gyakorolni.
Külföldön sok ilyen jellegű foglalkozásra jártam, ezért is határoztam el haza költözésem után, jóga oktató leszek. Elkezdtem képzésekre járni, ahol a legjobb oktatók adtàk àt tudásukat.

Immàr két éve tartok rendszeresen órákat, ahol főleg a tradicionàlis Hatha jógàt oktatom.

A Hatha jóga egy teljes rendszer, melynek a testgyakorlatok azaz ászanák, a legzőgyakorlatok, a tisztító eljárások és a meditáció is része. A Hatha jóga az egyensúly és a harmónia tökèletességére törekszik, célja, hogy dinamikus egysèget alkosson fizikai, lelki, mentàlis és spirituàlis síkon.
Véleményem szerint a jóga nagyon hatásos módszer, összesègèben úgy fogalmaznàm meg, hogy mindenre hat. Nemcsak vérbőséget okoz, ezzel beindítva az öngyógyító folyamatokat, hanem a folyamatos nyújtás eredményeként statikus nyomás jön létre a testben, amely stimulàlja a nyirokkeringést. Emellett átmozgatja az izmokat, inakat, szalagokat és erősíti a légzèsünket.
Érdemes reggel felkelés után vagy este lefekvés előtt végezni a gyakorlatokat, de persze a nap bàrmely szakában kifejti jótékony hatásait.


Ismerd meg a Hatha Jóga pozitív hatásait az Életmód tàborban, mert a rendszeresen végzett jóga gyakorlatok mindenre pozitívan hatnak.


Várlak titeket Tàpiógyörgyén, az életmód táborban!

Tóth Gergő, jóga oktató

Életmódtábor az Ágnes tanyán – Bemutatkoznak az előadók 3. rész

Életmódtábor 2016 Ágnes tanya

Kedves Résztvevők és Érdeklődők!

Már csak 1 hónap is indul a 3 napos életmódtábor az Ágnes tanyán!

Következzen a harmadik előadó bemutatkozása, fogadjátok szeretettel;

 Dr. Vadász Mária, általános orvostan és társadalom orvostan szakorvosa, egészségügyi menedzser, népegészségügyi szakember

Előadás címe: Testközelben az orvos avagy „MOHO SAPIENS – az vagy, amit megeszel”

A gyógyítás és vezetői tevékenység mellett mindig szem előtt tartottam a lakosság egészségének megőrzését, a megelőzés, a helyes életmód és szűrések fontosságának megismertetését, ennek érdekében szervezetek létrehozását, akciók szervezését.

 

Tudományosan megalapozott tény, hogy a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás és életmód, a testi-lelki fittség és harmónia a legfontosabb a betegségek megelőzésében és az egészség megtartásában. Az egészség helyreállítása során is kiemelkedő jelentőségű az egyén életmódváltása, és együttműködése. A mai rohanó világban egyre fontosabb, de egyre nehezebb az egészségünk megőrzése, a helyes életmód kialakítása és betartása. A ránk nehezedő feladatok, a bizonytalan környezet, családi és munkahelyi stressz közepette egyedül sokszor nem megy. Ne féljünk segítséget kérni szakemberektől!

A 2016-os Életmód táborban olyan kérdésekre keresünk együtt választ, amelyek segítenek növelni az egyéni felelősséget és lehetőséget adnak elkezdeni egy tanulási folyamatot az egészséggel kapcsolatban.

Várok mindenkit sok szeretettel Tápiógyörgyén az Ágnes tanyán.

Életmódtábor az Ágnes tanyán – Bemutatkoznak az előadók 2. rész

Bemutatkozik Illés Nikoletta, nemzetközi szakedző, IFBB Bodyfitness versenyző, táplálkozási tanácsadó

Életmód tábor 2016. Ágnes tanya

Életmód tábor 2016. Ágnes tanya

Már kiskoromban is mozgékony gyerek voltam, folyton táncoltam, ugráltam. Később belekóstoltam az atlétikába is, majd egy nagyobb szünet következett. A mozgásszegény életmód, és a helytelen táplálkozás nálam se maradt büntetlenül. 98kg voltam mikor azt mondtam most már állj!Elég volt!
Elkezdtem odafigyelni mikor, mit és mennyit eszek, és újból eljártam mozogni. A változás gyors volt és látványos. Ezzel a tudással szerettem volna másoknak is segíteni, hogy megfelelő odafigyeléssel és kitartással mindenki elérheti a céljait. Ezért 2012-ben nemzetközi szakedzőként szereztem bizonyítványt. Folyamatosan járok továbbképzésekre legyen szó edzésről, táplálkozásról, vagy alternatív medicináról.
Ebben a három napban olyan programot fogok összeállítani nektek, amit be tudtok építeni a mindennapi életetekbe, akár önállóan is el tudtok majd végezni. A jókedv, és az izomláz garantált!

Szeretettel várok mindenkit az esti és a reggeli tornákon Tápiógyörgyén az Életmód táborban!

Életmód tábor az Ágnes tanyán – Bemutatkoznak az előadók 1. rész

ÉLETMÓD TÁBOR az Ágnes tanyán 2016. július első hétvégéjén

Kedves Érdeklődők! A táborban a mozgás, masszázs, akupunktúra és finom ételek mellett, sok-sok érdekes előadással várunk benneteket! Az elkövetkezendő hetekben bemutatjuk az előadókat, hogy a helyszínen már szinte személyes ismerősként köszönthessétek őket!

Gyűjthetitek kérdéseitek, elgondolkodhattok azon, miben tudnának ők nektek segíteni!

Elsőként bemutatkozik Pècsi Edina, természetgyógyász, Reiki tanàr, aki “Egységben Önmagammal” címmel tart előadást az Èletmód táborban.

Pécsi Edina profilképe

Pécsi Edina vagyok Természetgyógyász, Reiki Tanár Több mint 10 éve segítem a hozzám fordulókat, lelki és testi egészségük helyre állításban. Hitvallásomat saját tapasztalásom adta, mely minden betegség vagy rossz közérzet a lélek üzenete a megbomlott egyensúlyról, ahol energia elakadás van. Az elmúlt időszakban 35 kg-tól és rengeteg negatív programtól megszabadulva, az önismeret útját járva, folyamatosan képzem magam és ma már ezt a megszerzett tudást tudom átadni a hozzám fordulóknak.

Sok hasznos informàcióval vàrlak titeket Tàpiógyörgyén az Életmód tàborban!

 

Gyereknap 2016

Gyereknap 2016

Gyereknap 2016

Május utolsó vasárnapja a Gyerekeké! Nem mintha amúgy nem mindig, minden és mindenkor nem az övék, vagy nem miattuk, ő értük lenne…..:-))))

A gyerekek persze imádják az ajándékokat, amiket ilyenkor kap(hat)nak, de még az ajándékoknál is jobban szeretik, ha együtt lehetnek anyával, apával, tesókkal, barátokkal és lehet játszani, idétlenkedni, izgalmas programokon részt venni, esetleg kicsivel tovább fent maradni este….

Az Ágnes tanya igazán gyerekbarát hely a zárt kerttel, a felszerelt játszóházzal, a rengeteg eszközzel amivel játszani lehet. Csönd és béke, nyugalom és ÉLETTÉR!

S ha ez önmagában nem elég, a környék számtalan gyermekprogramot kínál! Szuper lehetőség a városi gyerekeknek, hogy megtapasztaljanak olyan dolgokat is, melyek közelebb állnak a vidékhez, a hagyományokhoz, a természethez. Itt nem a hi-tech áll a középpontban…., bár az sem lehetetlen. Lovagoljatok, lovaskocsizzatok, nézzetek körbe és válasszatok a programok közül ITT: Programok Tápiógyörgye településen

Ajándékozz gyermekeidnek idén IDŐT, BARÁTOKAT, CSALÁDOT, izgalmas PROGRAMOKAT. Hogy aztán este visszavonulhassatok egy kis sütögetésre saját kertetekbe és éjszakába nyúlóan beszélgessetek és vihogjatok a srácokkal!

Hadd legyen ez a nap – hétvége igazán olyan, amilyennek a gyerekek szeretnék!

Itt találsz további ajánlatokat a környező Gyermekprogramokról:
Gyermekprogram Jászberényben
Gyermekprogram Jászapátiban
Ceglédi Gyermeknap

(és még az Ágnes tanyát is lehet foglalni erre az időpontra!)

Jó Gyereknapozást!

 

Életmódtábor az Ágnes tanyán

Mert a lelked és a tested is megérdemel egy kis törődést!

Hogy ne csak a lelked, te a tested is egészséges legyen!

Életmód tábor az Ágnes tanyán

Ismét egy táborba invitállak Benneteket, melynek tökéletes helyszíne az Ágnes tanya. A résztvevők itt – a szuper programokon kívül – élvezhetik a természetet, a csendet, a kézzel fogható harmóniát.

S hogy mire számíthattok? Egészséges életmóddal kapcsolatos előadások, masszázs, jóga, fül akupunktúra, pilates, finom, házi ételek és italok, melyek mind-mind hozzásegíthetnek Téged ahhoz, hogy egészségesebb és ezáltal kiegyensúlyozottabb, boldogabb légy!

A testedzéseket, előadásokat és a masszázst szakképzett trénerek és oktatók tartják, hogy biztos legyen a végeredmény!

Időpont: 2016. Július 1-3

Helyszín: Ágnes tanya

Érdeklődés: Német Ildikónál a plakáton szereplő telefonszámon, vagy a www.tapiotanya.hu oldalon keresztül lehetséges.

Várunk téged is szeretettel!

Önismereti tábor az Ágnes tanyán 2016. május 27-29 között

 

OnismeretiTaborPlakatMi a feladatom a világon? Jó úton járok? Meg tudom valósítani az elképzeléseimet? Mi az igazi célom az életben?

Kérdések, melyekre időnként mindannyian keressük a választ.

2016. május 27-29 között önismereti tábor keretében elmélkedhetsz, szánhatsz magadra egy kis időt ebben a rohanó világban. Több hozzád hasonló ember gyűlik majd össze ezen a három napon, hogy sok-sok segítséggel megtalálja a számára legmegfelelőbb utat.

A reggel jógával indul, részt vehetsz több pszichológiai gyakorlaton; Lesz asztrológus, kineziológus és Bach virágterápiában jártas szakember. Balogh Teréz angyalmédium lesz még segítségetekre. GNM és Recall Healing gyakorlásával érthetitek meg jobban korunk egyik legrettegettebb betegségét, a rákot. Amennyiben előre elküldöd születési adataidat, személyre szabott elemzésekkel is készülnek számodra.

Mindehhez az Ágnes tanya a csendet, a nyugalmat és a finom ételeket biztosítja, hogy zavartalanul magaddal törődhess, feltöltődhess.

Programok minden nap 10.00 – 17.00 óra között összesen 27,000,- huf-ért; mely ár magába foglalja a szállást, az étkezéseket és a programokon való részvételi díjakat is.

Ha a fentiek felkeltették érdeklődésedet, az alábbi elérhetőségeken tudhatsz meg még többet a programról;

Hajnal Erika 06-30-820-9916; ezoerika@citromail.hu

A helyszínnel kapcsolatosan még több információért keresd fel honlapunkat, a www.tapiotanya.hu weboldalt, vagy keress minket a facebookon: www.facebook.com/tapiotanya

Várunk Téged sok szeretettel!

Ágnes tanya és a Szervezők

Pitypang

Pitypang